Cégünk közel tíz éve foglalkozik onyx burkolatok kivitelezésével, melyek során a legkülönbözőbb és legváltozatosabb igényeket próbáltuk meg kielégíteni. A leggyakoribb és általában a legegyszerűbb megoldás, amikor az onyx tábla egészben a falra kerül fel, polírozott rozsdamentes acél tartókonzolok segítségével és természetesen LED világítással. Ezt a látványt gyakran azzal fokozzuk, hogy a tábla két oldalát gérben befordítjuk, így megakadályozva, hogy a faltól 6-8 cm-re elhelyezett onyx mögé be lehessen látni. A gérvágásnak köszönhetően pedig az erezet nem szakad meg, gyakorlatilag olyan látványt nyújt, mintha egy tömböt – melynek oldalai szintén világítanak – szereltünk volna fel a falra. A fentiek mellett referenciáink között megtalálhatóak több táblából készült, ún. „nyitott könyv” alakban lerakott padlóburkolatok, zuhanykabinok, bútorbetétek és kandallók. A kivitelezést természetesen vállaljuk hozott anyagból is, de igény szerint olasz partnereinktől beszerezzük Önnek a kívánt onyx táblát és a hozzá szükséges LED világítást is.